Egy szülő élménybeszámolója a 2010. november 11-i Márton napi lámpagyújtásról:
"November 11-én egy verőfényes csütörtöki délutánon került megrendezésre a Palánta iskolában hagyományos Márton napi ünnep. A gyülekező 17.00-kor volt a Kis-Gulyán, azonban néhány tanító és szülő már korábban a helyszínre érkezett előkészíteni a terepet. Mire a diákok és szüleik, testvéreik megérkeztek, már javában ropogott a tűz és az ösvény mellett (egyenlőre még láthatatlanul) ott lapultak a mécsesek.
A csapat – több mint 50 fő vett részt az eseményen- együttesen átvonult a Nagy-Gulyára és rendezett sorokban várta, hogy kigyúljanak a mécsesek és megindulhasson a menet.
Az idő kegyes volt, az égen elszórva volt csak felhő és ekkor már csak a Hold és a csillagok világítottak. Illetve nemsokára a mécsesek is, ezért megindulhatott a menet a Kis-Gulya irányába. Családonként, barátokkal, ki egyedül ki kis csoportban vágott neki az útnak. Az ösvényt a két oldalán égő mécsesek világították meg, az erdő neszezésén kívül csak a diákok jókedve törte meg a csendet.
A Kis-Gulyán a folyamatosan érkező csoportokat a szülők által hozott finomságok, sütemények és meleg tea, valamint ropogó tűz várta. A sort végül a tanító nénik zárták. Amikor mindenki megérkezett, elkezdődött az est második része, a közös éneklés. A tüzet körbeállva Kata néni vezetésével népdalok csendültek fel, volt aki beszélgetett, volt aki szaladgált, összességében mindenki megtalálta a kedvére való foglalatosságot.
A diákok, tanáraik és szüleik lassan kezdtek hazaindulni, miután rendet raktak maguk után. Az erdő lecsendesedett és várja, hogy a Palántások újra jókedvet és vidámságot csempésszenek az öreg fák közé…"
Vissza