A Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület pedagógiai alapelvei

Az Egyesület alapító tagjai 1994-ben a következő gondolatokat fogalmazták meg, amelyeket az Egyesület mai tagjai a Piliscsabai Palánta Általános iskola fenntartójaként azóta is alapelvként tartanak számon:
Olyan iskolát szeretnénk alapítani,

1. ahová örömmel jár mindenki, mert a kölcsönös tisztelet és megbecsülés légkörében adhatnak és kaphatnak tapasztalatokat, ismereteket és tudást,

2. amit magáénak érez gyermek és felnőtt, s így egyik sem vendég a másiknál,

3. ahol a tanárok nem tanárok, hanem olyan felnőttek, akik hivatásszerűen foglalkoznak az ifjúság nevelésével, képzésével és fejlesztésével, s ily módon nem is élnek (sem oda, sem vissza) vélt tanári előjogaikkal, sem a gyerekekkel, sem pedig szüleikkel szemben, s ezáltal nem is értékelik túl szerepüket, de ugyanakkor minden erejükkel azon vannak, hogy a lehető legtöbbet segítsenek azoknak, akiknek gondoskodó figyelmüket szentelik,

4. ahol a szülők otthon érezhetik magukat és gyermekeiket, s ahol nem kérdőjeleződik meg eleve szülői hozzáértésük és jó szándékuk, de megoszthatják gondjaikat, tanácsot és segítséget kérhetnek egymástól, és persze a pedagógusoktól vagy akár a gyermekektől is,

5. ahol a gyermekekben lakó állhatatos érdeklődést még a tudásnál is sokkal többre értékeli környezetük, ahol tehát a tudásnak nem a "nem tudás" az ellentéte, hanem az érdektelenség,

6. ahol az ismeretszerzés alkalmazkodik a természet rendjéhez, értve ez alatt a gyermekek belső természetét s a mindannyiónkat körülvevő külső természetet is,

7. ahol a pedagógusoknak egyaránt kell rendelkezniük biztos, kiegyensúlyozott személyiséggel és szakmai tudással, s noha mindkettőt folyamatosan kell fejleszteniük, az előbbi nemigen hagyhat kétséget maga iránt, míg az utóbbi épphogy a nyitottság, a folyamatos tanulás és ismeretszerzés állapotában van, nem keltve a gyermekekben a mindent-tudás hamis látszatát, ugyanakkor példát mutatva a folytonosan ébren tartott tudásvágyra,

8. ahol a pedagógusok azáltal akadályozzák meg a gyermekek dogmatikus gondolkodásának kialakulását, hogy maguk sem ragaszkodnak dogmákhoz, megnyitva ezáltal azt a cseppet sem könnyű, de kívánatos utat, amelyen haladva minden újragondolható, megbeszélhető, s ahol mindig az utoljára kötött megállapodások az irányadóak és kötelezőek,

9. ahol a gyermekeknek nem kell arcot, lelket, tudatot váltaniuk, ha átlépik küszöbét,

10. ahol az egyik vagy másik vallás, ideológia dominanciájának nem a semlegesség amúgy is értelmezhetetlen kategóriája az ellentéte, hanem a sokszínűség,

11. ahol a gyermekek, szülők és pedagógusok nem az egymással való azonosságra helyezik a fő hangsúlyt, hanem épphogy különbözőségeikben lelik meg egymás legfőbb értékeit, ezek tükrében nőnek nagyra egymás előtt, és ez ad lehetőséget számukra az állandó élmény-, tapasztalat- és ismeretszerzésre,

12. ahol a kölcsönös megértés és elfogadás nem reflex, hanem a valódi egymás felé fordulás révén szerzett tapasztalatok és ismeretek nyilvánvaló következménye.