Az Iskolaalapító Egyesület története
Piliscsabán 1994 májusában született meg egy alapfokú iskola megalapításának gondolata. Néhányan, szülők és pedagógusok még abban az évben, ősszel egyesületet alapítottak.
1995-ben nyitott szakmai programsorozatot szerveztünk, és megalakítottuk pedagógiai munkacsoportunkat, amelynek keretén belül az iskolaalapítás szakmai előkészítésén dolgoztunk, s kiadtuk az "Iskolaalapítás gyermekcipőben" című kötetet. 1996-ban családi játszóházakat szerveztünk, újabb bekapcsolódókat keresve. Történelmi és hagyományőrző játszóházainkat azóta is rendszeresen megszervezzük a faluban és környékén élők számára. 1997. július 31-én a Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület megalapította a Piliscsabai Palánta Általános Iskolát, amely szeptember 1-én megnyitotta kapuját. Ebben az évben indította útjára a Palánta Alapítványt is, amelynek célja az iskola gazdasági támogatása. Az egyesület az iskola fenntartójaként működik tovább: biztosítja az iskola működéséhez szükséges forrásokat, s jelenleg az iskola végleges épületének létrehozásán fáradozik.
Tovább
Az Iskolaalapító Egyesület tevékenységei
A Piliscsabai Iskolalapító Egyesület, a Palánta Általános Iskola megalapítója és fenntartója, kiemelten közhasznú szervezet.
Legfőbb tevékenysége a személyiségközpontú Palánta Iskola működésének biztosítása.
Tovább
A Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület Alapszabályának módosításokkal szerkezetbe foglalt szövege
Általános rész
Az egyesület neve: Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület
Az egyesület székhelye: 2085 Pilisvörösvár, Fő út 134.
Az egyesület postacíme: 2085 Pilisvörösvár Fő út 134.
Az egyesület működési területe: regionális
Az egyesület működési jellege: A Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület (továbbiakban: Egyesület) az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv. alapján piliscsabai szülők, tanárok, valamint az egyesület céljának elérése érdekében együttműködni szándékozó magánszemélyek és szervezetek önszerveződő társulása, amely a demokratikus önkormányzat elvén alapul és jogi személyként működik.
Az egyesület felett a Pest Megyei Főügyészség látja el a törvényességi felügyeletet.
A teljes szabályzat letölthető itt: (pdf.)
Tovább
A Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzata
Az SZMSZ célja, hogy szabályozza mindazokat a kérdéseket, amelyekre az Alapszabály nem tér ki, de amelyek az Egyesület demokratikus és gördülékeny működéséhez elengedhetetlenül szükségesekké váltak az iskola létszámának folyamatos bővülésével.
Az SZMSZ-t a Közgyűlés 2006. február 15-én hagyta jóvá.
Hatályos 2006. február 16-tól.
A szervezet neve:
Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület
Székhelye: 2085 Pilisvörösvár Fő út. 134.
Címe: 2085 Pilisvörösvár, Fő út. 134.
Felügyeleti szerve: Pest Megyei Főügyészség
Működési területe: regionális, Piliscsaba és környéke
E.mail címe: iskola@palanta.hu
Telefon: 06 26 374-457, 06 30 976 9901
Honlap címe: www.palanta.hu
Adószáma: 186 663 13-1-13
A szervezet önálló jogi személy.
A teljes szabályzat letölthető itt: (pdf.)
Tovább2011-05-26
A jelentés letölthető itt: (pdf.)
2011-05-26
A jelentés letölthető itt: (pdf.)
Adó 1%
Kedves Szülők, Támogatók!
Ha támogatni szeretné a Palánta Iskolát fenntartó Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület munkáját, akkor kérjük, hogy adója 1 %-át erre az adószámra utalja:
Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület 18666313-1-13
Megköszönve eddigi támogatását, bízva további felajánlásában!
Iskolaalapító Egyesület vezetősége
Kapcsolatfelvétel az Iskolaalapító Egyesülettel
Elnök:
Gilián Mária: gilian.maria@palanta.hu , gilian.maria@gmail.com
(26) 374-457
Elnökségi tagok:
Kardos Krisztina: kardos.krisztina@t-online.hu
Kósa Eszter: eszter.kosa@t-online.hu
Esztergomi Katalin: esztergomi.kata@palanta.hu (26) 374-457
Bognár Dalma: bognar.dalma@gmail.com
Nyilvántartási száma: TE: 1729
Székhely: 2085 Pilisvörösvár, Fő út 134.
Levelezési cím: 2085 Pilisvörösvár, Fő út 134.
Adószám: 18666313-1-13
Számlaszám: 65700141-14005699
